Mivel senki sem született profinak, hosszú az út míg valaki
kezdő játékosból, profivá válik. Ezen az oldalon lehet elhelyezni
azokat az elért eredményeket, amiket csak gyakorlottan lehet
elérni, illetve itt lehet összemérni a megszerzett tudásokat.
Hamster:
2002-10-16
Hamster: Tomb Raider I.
A mai napon befejeztem a játékot HardCore-ban. Nagy nehézséget
nem okozott a kitűzött cél, néha voltak bosszantó részek,
de nem volt vészes. Természetesen az összes titkot is felszedtem,
továbbá a tárgyakat is.
Hamster.
2002-10-19
Hamster: Tomb Raider I. Unfinished Business.
A
mai napon befejeztem a játékot HardCore-ban. Meg kell jegyeznem
ebben a részben sokat felejtettem, látszik anno, nem is
szerettem. Néha meglepően béna voltam, máshol sokat szórakoztam
a sok ellenséggel, és a likvidálássukkal. A végigjátszásaim
nem a Stella alapján készültek, hanem Hamster alapján. Egyszerűen
nem vitt rá a lélek, hogy a legeldugottabb kis mütyürt,
a legmesszebb lévő ellenséget felkutassam. Ezért a statisztikám
ebből a szempontból alulmarad SYS HC eredményénél, viszont
a medi nélküli + 100% titok célt teljesítettem.
Hamster
2001-12-14
Hamster: Tomb Raider
II.
Bri
inspirációja alapján elkezdtem a TR2-öt medi nélkül, és
jelenthetem sikeresen teljesítettem a feladatot. Igaz néha
idegőrlő volt a feladat, a nyolcadik szintet alig hittem
magam is hogy végig lehet vinni, de sikerült.
Hamster.
2002-10-24
Hamster: TombRaider II. Golden Mask.
Befejeztem a kiegészítőt HC-ben. Sok nehézséget nem okozott,
csupán az ellenfeleket kellett felderíteni. Természetesen
100% titokkal, így egy új szintet is kaptam a Nightmare
in Vegas-t, amit
szintén
HC-ben teljesítettem 100% titok mellett.
Immár én is elmondhatom magamról, végigvittem az összes
hivatalosan megjelent játékot HC-ben.
Hamster
Hamster: Tomb
Raider III.
Ma végeztem a TR3X.-ik
végigjátszásával, és a játék elején célul tűztem ki magam
előtt, hogy ne használjak fel medikit-et a végigjátszás
során. Csak egyszer kezdtem kételkedni magamban a South
Pacific - Madubu Gorge legvégén, amikor kajakunkkal kell
leesni a tölcsérnél. Itt elég sokszor haltam meg, de nem
hagyott nyugodni, hogy meghal Lara, és fel kell használnom
egy e.ü. csomagot :-( , de csak kiügyeskedtem valahogy.
Még egy résztől féltem, méghozzá a London - The City , vesszőfutásától.
Ahol Sophia rendesen adja az áldást szegény fejünkre. Összesen
395-ször mentettem, ami elég sok, de nem ez volt most a
cél.
Tikos
szint is tartogatott nehézségeket, mert aki játszott e szinttel,
tudja, az elején
van egy nagy esés, és itt sok energiát
vesztünk. A vége felé már alig lehetett a piros csíkot látni
szegény Lara energiaszintjénél, de szerencsére a víz alatt
volt egy kristály, ami sokat segített a sikeres végigvitelben
:-)) Hamster
Az első kép a végeredményt mutatja, míg a második a titkos
pálya összesítését ábrázolja.
Hamster
:Tomb Raider III. Gold.
Ugyan ma (2001.04.29) nem akartam végigvinni a TR3 Gold-ot,
de volt időm játszani, e.ü. csomag felhasználásának mellőzésével
:-))
Hamster:
Tomb Raider IV.
Picur után Én is bebizonyíthattam, miszerint a 4.
részt is végig lehet vinni e.ü. csomag felhasználása nélkül.
2001-07-15-én
végeztem a Tomb Raider: Tha Last Revelationrésszel. Természetesen
e.ü. csomag felhasználás nélkü, összes titokkal. Nem volt
sokkal nehezebb, mint máskor, csak oda kellett figyelni
a piros csíkra. Pár szint szorított meg, az egyik a City
of The Death volt, de nem fogott ki rajtam :-)
2002-10-22
Hamster:
Tomb Raider IV. The Times.
Ezt a HC végigjátszást inkább újgyakorlásnak nevezném, illetve
a kollekció teljessége kedvéért történt végigvitelt. A kihívás
nem volt jelentős.
Hamster
Hamster:
Tomb Raider Chronicles.
Ma végigvittem a játékot, és végül egyetlen e.ü. csomag
felhasználása nélkül sikerült :-)) Legnehezebb a legutolsó
szint volt, ahol elég sok katona, és más bonyolító tényező
volt. Hamster
Végeredményt láthatod itt.
Hamster
2003-08-20
Hamster: Tomb Raider The Angel Of Darkness
Mivel a játékot már többször is végigvittem, így kézenfekvő
volt a HC végigvitel is. PS2-n a balatoni bulin több ember
jelenlétében megcsináltam PS2-n a HC módot :-)
A mai napon fejeztem be ismét HC-ban, csak most PC-n.
Sajnos az AOD nem vezet semmiféle statisztikát, így kénytelenek
vagytok a becsületemre hagyatkozni.
PS2-n csak egy hely volt
húzós, méghozzá Von Croy otthona, de érdekes módon PC-n nem
volt olyan nehéz. Viszont a Boaz újra szint
semmiféle nehézséget nem okozott számomra konzolon, de PC-n
már megszorongatott. Igaz ekkor is csak egyszer nyiffant
ki Kurtis, de nem is bántam, úgysem szimpi a srác :lol

Von Croy otthona
|

Boaz Újra
|

Boaz újra
|

TRAOD vége
|
Hamster
SYS:
Sáskalagút!
Ezzel, az általam kidolgozott módszerrel, szabályosan és
biztonságosan fosztható ki a TR4-ben, "Citadel Gate"-en,
a Sárkány előtt meghúzódó rejtett alagút, és mindez úgy,
hogy az alagútban, illetve abban az esetben, ha mozgunk,
vagy támadás ér minket, nem használunk medpakkot... A sikeres
teljesítéshez elegendő 2,5 medpakk!
Kiegészítés, 2003.02.19-én...
Nos, először is a feltételek és egyben a "játékszabályok" a
megoldáshoz... Ezek hiányában szerintem a legtöbben nem
értették meg teljesen a probléma lényegét. A feladatot
pedig ezek szem előtt tartásával kellene megoldani - én
is így csináltam -, mert ha nem így teszünk, az már egy
másik megoldás, másik szempontok alapján...
-Csak és kizárólag nyugalmi helyzetben menthetünk és használhatunk
fel medipackot. Nyugalmi helyzetnek az minősül, amikor
Lara a szárazföldön egy helyben áll, a pisztolyai el vannak
téve és nincs támadás alatt (pl. a Sárkány meg a sáskák,
és a denevérek által sem). Ez a feltétel kizárja az alagútban
való mentés lehetőségét...
-Az alagútban heverő tárgyakat - Flare, Large Medipack,
Crossbow-Ammo - mind fel kell vennünk, és az időközben
megjelenő két denevért is likvidálnunk kell...
-A szintek közti átjárást tilos használni! Tehát nem tehetjük
meg mondjuk azt, hogy ha már kevés az energia, akkor visszamegyünk "Chambers
Of Tulun"-ra, hogy emígyen kikerüljük a medipack-használatot...
-A kivitelezésnek akár mentés nélkül is, kb. 70-80%-ban
- tehát 10-ből úgy 7-8-szor - sikerülnie kell (persze akkor,
amikor már minden kis tennivalót pontosan tudunk előre),
azaz Lara nem halhat meg közben. Itt tehát a biztonságos
kivitelezés a szempont, és egy olyan megoldás, amellyel
akár a kezdők is sikerrel és könnyedén kifoszthatják az
alagutat...
Ezek a feltételek persze egyúttal meg is nehezítik a megoldás,
de még így is elég biztonságos marad az alagút kifosztása.
Nekem eredetileg 2.5 medipackkal sikerült megoldanom így,
de biztosra veszem, hogy ebből még lehet egy kicsit faragni,
ha kihasználunk bizonyos sajátosságokat... Egyébként ha
a "medipack-kímélést" vesszük az egyetlen szempontnak,
akkor az alagút kifosztható úgy is, tehát medipack felhasználása
nélkül - gyakorlatilag ez az eredeti HC-követelmény -,
de akkor ki kell használnunk a szintek közti átjárást a
sikerhez. Az én eredeti szempontjaim szerint viszont ez
nem megengedett, mint az fentebb is látszik... Nos, ezek
után, sok szerencsét és jó szórakozást az alagút kifosztásához,
és ha valaki teljesen az én szempontjaim szerint megcsinálja
2.5 medipacknál kevesebbel, az ne habozzon beküldeni és
ismertetni a megoldását! Természetesen, ha más szempontok
szerint végez valaki, arra is kíváncsiak vagyunk, de akkor
a szempontokat ismertesse a leírás elején, hogy ne adódhassanak
félreértések...
Kiegészítés vége...
1. Starting Point, azaz a kiindulópont... A "savegame.0"-hoz
tartozik!
Innen kell tehát indulni, nagyjából a képen látható paraméterekkel.
Itt még nem támadnak a sáskák. Az energia nincs maximumon,
mert feltételezhetjük azt is, hogy valaki éppen visszafelé
jön, az egyébként elvégzendő feladatokat elvégezvén. Ugye
értitek, mire gondolok?

2. Sáskahad!
Amint előre majd balra fordulunk, kiérünk oda, ahol a Sárkány
még nem lát minket, viszont egy csomó sáskát kapunk a nyakunkba!
Ugrándozzunk előlük előre-hátra addig, amíg el nem tünnek!

3. Végre nyugalom! A "savegame.1"-hez
tartozik!
Amikor eltűnik a sáskahad, nyugi lesz: semmi nem fenyeget
átmenetileg, csak a Sárkány ordítását lehet hallani. A képen
láthatjuk a szemben lévő rést a falban, ez az alagút bejárata!

4. Egy nagy medpakk felhasználása! A "savegame.2"-höz
tartozik!
Itt használjuk még csak fel az első medpakkot, ez egy nagy
medpakk, mert full energia kell ahhoz, hogy sikerüljön túlélni
az alagutat!

5. Az alagút... Először!
Ezután gyorsan fussunk a falhoz, és másszunk be a résbe!
Rögtön elkezdődik a sáskahad rohama...
Első lépésként vegyük fel a flare-t, és rohanjunk végig
az egész pokoli alagúton, mit sem törődve egyelőre a két
másik pickup-pal! Az alagút végén, amilyen gyorsan csak
lehet, másszunk ki! Közben még kapunk két denevért is a
nyakunkba! Ne törődjünk velük, hanem azonnal rohanjunk biztonságba,
Azzizas őrmester felé! Ugrándozzunk a sáskák elől, amíg
eltűnnek, ha gondoljuk, most már kinyírhatjuk a "batman"-eket
is...

6. Az első kör vége... Az őrmester... A "savegame.3"-hoz
tartozik!
A képen a csík ellenére Lara még életben van! Ez is érzékelteti,
hogy milyen durva is az az alagút! én meghagytam a denevéreket
egyelőre, később úgyis találkozunk velük: rossz pénz nem
vész el...

7. Felkészülés a második menetre... Egy nagy medpakk felhasználása...
A "savegame.4"-hez
tartozik!
Most sajnos újra át kell futnunk a Sárkány előtt, mivel
az alagutat még nem fosztottuk ki teljesen! Ezért ismét
"együnk meg" egy nagy medpakkot, hogy full energiánk
legyen! Egyébként a képen, szinte szemben Larával, egy kissé
felfelé éppen látszik is az alagút kijárata...

8. átfutás a Sárkány előtt!
Bizony, bizony... Vissza oda, ahol a legelőször ránk támadtak
a sáskák! Alkalmazzuk ugyanazt a taktikát, mint előző esetben:
ugrándozzunk a sarokban, ahol a Sárkány már nem lát minket,
és várjuk ki, míg az utolsó sáska is elreppen!

9. "Batman"-eltávolítása...
Miután a sáskák elrepültek, legyen gondunk a két denevérre,
ha eddig még nem küldtük volna vissza őket a pokolba!

10. Felkészülés az újabb alagúttúrára... A "savegame.5"-höz
tartozik!
Miután a "batman"-eket is eltettük láb alól, és
tiszta a levegő, ismét fellélegezhetünk! Kb. ennyi energia
megy le, mint ami a képen látszik. Ismét előttünk hát az
alagút!

11. Egy kis medpakk felhasználása... A "savegame.6"-hoz
tartozik!
Használjunk fel egy kis medpakkot, vagy ha kell, akkor akár
egy nagyot is, hogy maximumra tuningoljuk életerőnket! Hiszen
mégegyszer végig kell szenvednünk az alagutat!

12. Az alagút... Másodszor!
Fussunk ismét a falhoz, be a résen, és ismét az alagútban
vagyunk! Sáskahad rohamoz...! Fogy az életerő! Siessünk,
ahogy csak bírunk, és vegyük fel a maradék két tárgyat,
a nagy medpakkot és a nyílpuska-muníciót!Ezek után eszeveszett
sebességgel, ahogy csak bírunk, fussunk végig, ki az alagútból,
és vissza az őrmesterhez!
13. Ending Point, azaz a végcél! A "savegame.7"-hez
tartozik!
Sikerült! Ismét itt vagyunk Azzizas őrmesternél! Még maradt
is annyi energia, ami a képen látszik! és igen, kifosztottuk
azt a pokoli alagutat, túljártunk a Sárkány eszén!

Ez tehát a "Sáskalagút"-probléma brilliáns megoldása!
Igazi HC-kihívás! Ez az általam kidolgozott módszer biztonságos
és szabályos, és mindössze 2,5 medpakk szükséges a végrehajtásához!
(C)opyright: SYS "I make my own luck."
Time & Date: 01:46 2001.05.02. (ANSI)
E-Mail this: mail_sys@tombraider.hu
All Rights Reserved.
Sys "I make my own luck."
Hamster: Hasonlóan vittem végig,
csak annyi különbséggel, hogy csak kicsi e.ü. csomagokat
használtam fel, de nekem se sikerült 2,5 medpakk alá szorítanom.
2002-01-07
SYS: Tomb Raider I.+Gold - HardCore-Végigjátszás
A TR1+Gold részek végére érvén, összeszedtem a HC-re vonatkozó,
kimerítő "Részletes Jelentésemet", amely letölthető,
ha valaki kíváncsi rá. Tehát minden részlet megtalálható
a mellékelt file-ban...érdemes megnézni! Ide csak annyit
írok, hogy a TR1 nem volt különösebb kihívás, és a TR1Gold
sem volt vészes, egy-két kisebb huncutságot leszámítva.
Aki eddig úgy érezte, hogy kevés a tapasztalata ahhoz, hogy
belefogjon valamelyik rész HC-végigvitelébe, az bátran álljon
neki a TR1-nek!
Többet nem nyilatkozom...további részletek itt: TR1+Gold
- HC -- Részletes Jelentés.
(3.4 Mb )
SYS "So many tombs...so little time...and the raiding
never ends!"
SYS:
Tomb Raider II. +Gold - HardCore-Végigjátszás
Az ezév január 7-én közzétett TR1+Gold HC-végigjátszás
részletei után most végre elkészültem a TR2+Gold HC-végigvitelének
"Részletes Jelentésével" is. A TR2Gold-ot - a
TR1+Gold után szintén - elsőként vittem végig HC-ben, és
ezzel a kör immáron bezárult: most már igazán biztosak lehetünk
abban, hogy a teljes eddigi TR-sorozat végigjátszható, akár
egyetlen kis medipack felhasználása nélkül is! A most végigvitt
TR2+Gold HC-kivitelezése már "élvezetesebb" volt
a TR1+Gold HC-hez képest, mivel ezúttal a meglehetősen sok
akcióelem miatt, a játék így jóval több kihívást is tartogatott...
A TR2+Gold HC-ről bővebben tehát ezúttal itt: TR2+Gold
- HC -- Részletes Jelentés.
( 2.0 Mb )
SYS "So many tombs...so little time...and the raiding
never ends!"
SYS: Tomb Raider III. + Gold
- HardCore-Végigjátszás
Hosszabb hallgatás után végre ismét prezentálhatok egy
újabb "Részletes Jelentést", amely a TR3+Gold
részekkel foglalkozik, és az eddigi legrészletesebb. Mert
bizony volt is mit részletezni! Ámbátor maga a HC nem is
jelentett különösebb kihívást ezeknél a részeknél; sokkal
inkább az, hogy rengeteg kavarodás adódott a végigjátszás
során... Ennél többet most nem is mondok, a további részletekhez
ezúttal is töltögetni kell egy kicsit...! :)
A TR3+Gold HC részletei tehát itt találhatók: TR3+Gold
- HC -- Részletes Jelentés.
( 1.98 Mb )
SYS "So many tombs...so little time...and the raiding
never ends!"
2002-08-23
Tomb Raider IV. - The Last
Revelation -- HardCore-Végigjátszás
...a voice from the darkness.....
Újabb Jelentést prezentálok, ezúttal már a közelmúltban
- természetesen "duálban" - befejezett TR4-ről!
A HC-t illetően a medik mellőzése mellett, ezúttal is átállítottam
a célzást automatikusról manuálisra, ami helyenként okozott
is némi problémát. Ennek ellenére mindent meg lehetett oldani,
és a teljesítmény ezúttal is maximális tudott lenni; hiába,
Lara még így is bírja. A tapasztalatokat ismét a lehető
legnagyobb maximalizmussal igyekeztem összegyűjteni a mostani
Jelentésben, no és persze statisztika-képernyők is készültek.
Összességében azt mondhatom a TR4-ről, hogy jó móka volt
így HC-ben, és manuális célzással; természetesen végigvihető,
de azért nem is túl könnyű; "egészséges kihívás",
már ha szabad ilyet mondani. Mindenkinek ajánlom! :)
A HC részleteiről pedig, kimerítően részletesen ezúttal
is itt olvashatunk:
TR4 - HC -- Részletes Jelentés.
( 567 KByte )
SYS "So many tombs...so little time...and the raiding
never ends!"
SYS: Tomb Raider
4 - The Times Exclusive -- HardCore-Végigjátszás
Nos, néhány napja végeztem a The Times Exclusive című, igen
rövid kis küldetéssel is, természetesen ismét egy "duál-végigvitel"
keretében. A HC-t illetően eléggé megnehezítettem a saját
dolgomat - ez már mazochizmus, vagy mi a szösz? :) -, de
végül persze így is sikerült, és a tapasztalataimat ezúttal
is összegyűjtöttem egy újabb, önálló Jelentésben. A Jelentés
ezúttal tényleg nem lett nagy méretű, legalábbis ami a file-méretet
illeti, úgyhogy mindenképpen érdemes letölteni...
A TR4Times HC-részleteiről tehát bővebben itt olvashatunk:
TR4Times
- HC -- Részletes Jelentés.
( 161 Kb )
SYS "So many tombs...so little time...and the raiding
never ends!"
SYS: Tomb Raider Chronicles -- HardCore-Végigjátszás
Végezetül
Nos, ennyi volt akkor a legutolsó Jelentés, amit írtam.
Amennyire tőlem telt, minden apró részletre igyekeztem kitérni,
az esetlegesen maximalisták kedvéért. Aki pedig nem tartozik
ez utóbbi kategóriába, talán ezek alapján megpróbálja az
extrákat is, és ha van elég kitartása, meg is csinálja.
Ha a VCI-os epizódot és a manuális célzást nem nézzük, akkor
a TR5 is valahol a TR1-gyel és a TR3-mal egy kategória így,
nehézség szintjén. A teljes Sorozat HC-végigvitele után
eredetileg eszembe jutott, hogy tán összeállíthatnék egy
"HC-Összefoglaló" című dolgot is, ami inkább a
technikai részletekre (szabályok, screenshot-készítés, stb.)
korlátozódna, de végül is úgy gondolom, annyit már nem ér
ez az egész, és egyelőre nincs is szükség rá. Így csak annyit
mondok, miután egyelőre én vagyok az egyetlen, aki immáron
az egész Sorozatot teljesítette, hogy hajrá Többiek, és,
hogy igazán élvezetté bír válni ez a stílus a végigjátszások
folyamán... Mindenkinek csak ajánlani tudom a HardCore-t,
legyen szó a Sorozat bármelyik részéről. So keep on raiding,
without any medipacks! :)
TR5
- HC -- Részletes Jelentés.
( 376 KByte )
SYS "So many tombs...so little time...and the raiding
never ends!"
Tomb Raider VI. - The Angel Of Darkness -- HardCore-Végigjátszás (16:50 2004.02.19.)
...a voice from the darkness...
Nos, immáron én is csatlakoztam Hamsterhez: a hivatalosan második AOD-végigjátszásom már nekem is HardCore (no medipack) lett. Tapasztalataim szerint ez az az epizód, amelyet még OBig is megpróbálhat így, mert "mazó" az aztán ebben nemigen van! :) Egyedül talán azokon a helyeken kellemetlen egy kissé, ahonnan Hamster is csinált képeket, illetve esetleg még néhány másik helyen előfordulhatnak "meleg helyzetek", de képeket én is csak az előbbiekről készítettem. Egyébként teljesen egyetértek Hamsterrel (PC-verzió szintén): számomra sem volt olyan vészes Werner otthona, viszont Boaz engem is megszorongatott. A végigjátszásban ezúttal is törekedtem a maximalizmusra, de sajnos nem értem el azt, mert két kommandós elmaradt a "Galleries Under Siege" vége felé: bizonyos okok miatt nem jelentek meg (már tudom ezeket az okokat), de majd legközelebb korrigálom. A felvehető tárgyakat tekintve viszont elméletileg (de nem biztosra) semmi sem maradt el, és ide kapcsolódóan azért a játék végi Health-listámat közzé teszem, Larára és Kurtisre vonatkozóan is...
Lara - Health (Az "Eckhardt's Lab" végén.)
Chocolate Bar: 14 db
Large Health Pack: 22 db
Health Bandages: 21 db
Health Pills: 8 db
Small Medipack: 13 db
Kurtis - Health (A "Boaz Returns" végén.)
Health Pills: 1 db
Chocolate Bar: 4 db
Large Health Pack: 2 db
Végezetül bevallom, lusta voltam egy esetleges újabb Részletes Jelentés megírásával fáradni: az AOD HC-ben egy "vicc", bárki megpróbálhatja, megkockáztatom, hogy a rutinosabbak akár már elsőre is... Keep on HC-raiding! :)
SYS "Congratulations Ms Croft. You are positively Amazonian."