"Az, hogy szóba állok egy ilyen alakkal mint te, azért, hogy kenyeret tudjak adni az embereimnek, még nem jelenti azt, hogy olyan is vagyok mint te." - jegyezte meg keserűen Yarofev, az Orosz Birodalmi Haditengerészet jelen pillanatban eléggé becsvágyó Admirálisa, a sűrű hóesésben, miközben bizakodva és elvakultan tekintett egy szebb jövő felé, amely az Õ és legénysége számára talán hamarosan el is érkezik, enyhülést és jólétet hozva eddigi nehéz és viszontagságos életükbe... De valahol a szíve mélyén pontosan tudta, hogy a Maffiózónak (Sergei Mikhailov) igaza van: amíg elfogadja a "segítségét", és azt az összeget amit a tengeralattjárója igénybevételére fizetett, igenis feltétel nélkül teljesítenie kell bármit amit kér, együtt kell működnie vele; bármi áron, még ha az törvénybe ütközik is, feladva ezzel magas rangját, hivatását, sőt még saját Önnönmagát is, egy nemesebb (de sajnos kissé utópisztikus) cél érdekében... Már nincs visszaút. Az első hibát akkor követte el Yarofev, amikor végighallgatta Szergejt, és elfogadta a Maffiózó ajánlatát. Talán csak sejtette, de sosem merte igazán bevallani Önmagának, hogy ebből az egész korrupt és esztelen vállalkozásból semmi jó sem fog kisülni, Neki és a legénységének meg aztán főleg nem... De mit is tehetne most már? Szergej korrupt és befolyásos: ex KGB-s "gyilkológépeivel" szinte megszállta a Bázis (Zapadnaya Litsa) azon bizonyos nukleáris tengeralattjáróját, amely Yarofevé volt, és amelyen az Admirális annyi éven keresztül szolgálta hazáját, a hatalmas Oroszországot, megjárva az Orosz Birodalmi Haditengerészet hierarchikus rendfokozatának hosszú és nehéz lajtorjáját, egészen alulról egészen a csúcsig. Ha most visszakozna, azt Szergej nem hagyná annyiban, ha pedig netalántán éppen emiatt nyilvánosságra kerülne az egész dolog, nos az az Õ és legénysége karrierjének és jövőjének, országos meghurcoltatással egybekötött azonnali végét jelentené...
Pedig az Admirális becsületes és jóravaló ember volt: alulról küzdötte fel magát, feladatait pontosan és megbízhatóan végezte, és végül, de nem utolsósorban mindig tisztességesen és lelkiismeretesen bánt saját embereivel. Saját embereivel, akiknek sorsa azonban az utóbbi időkben meglehetősen sanyarúra fordult: egyelőre tisztázatlan anyagi nehézségek miatt, az Admirális és legénysége nem kapott elegendő, rendszeres fizetést. Az Admirális úgy érezte, lépnie kell: nem hagyhatja hű embereit, és azok családját kenyér nélkül, valamilyen gyors úton-módon nagyobb összeghez kell jutnia, hogy ezzel segíthessen a legénységén. Itt jött a képbe a hírhedt Maffiózó, Szergej, aki felajánlotta Yarofevnek, hogy amennyiben az utasítása szerint lemerülnek az Óceán fenekére, és felhoznak egy bizonyos nagy értékű tárgyat, akkor az gazdaggá teszi őket, és az Admirális végre megvalósíthatja nemes célját: az összegből, ami a markát üti az akció után, Yarofev végre tisztességes "fizetést" adhat az embereinek, ezzel segítve rajtuk és családjukon. Az idő, mint a hó, majd befedi a nyomokat, a pénz pedig, amit a Maffiózó vesztegetésképpen felajánlott és adott az Admirálisnak, majd befogja pár - esetlegesen adódó - csiripelő madárka csőrét, és jó lesz az még egyéb, nemesebb célokra is... Az Admirális a teljesen kilátástalan helyzetből egyszerűen nem látott már semmi más kiutat: a pillanat hatása alatt cselekedett, amikor megegyezett a Maffiózóval, mindenféle esetleges negatív következmény, vagy egyéb buktató számításba vétele nékül. Egy cél fénylett csak szeme előtt, amit pontosan látott, de ami sajnos - arra a kis időre, amíg a Maffiózót végighallgatta - teljesen elvakította: az, hogy kenyeret adjon az embereinek, hogy segíthessen másokon, és azok családjain...
Megjegyezném, hogy az Admirális konkrét célját nem ok nélkül ismételgetem állandóan: Neki folyamatosan ez járt a fejében, ez volt az ami annyira elvakította, és úgy érzem, hogy még jobban kifejezem az Iránta érzett empátiámat, ha ezt a dolgot kelleténél többet hangsúlyozom...
Nos, természetesen ha két fél megegyezik egy üzlettel kapcsolatban, legyen az legális vagy illegális, ha a cél nem egyezik, az az esetek túlnyomó részében nem vezet jóra; és lévén szó illegális ügyletről, ez a "szabály" még hatványozottabban igaz, sőt ilyen esetekben már egyenesen "sok" is a két fél: előbb-utóbb valamelyiknek mennie kell, két dudás nem fér meg egy csárdában. Pedig, mint az sejthető is volt, az Admirális jószándékú álmaival ellentétben Szergej, a korrupt Maffiózó bizony elég bizarr terveket szövögetett a Világgal és az uralkodással kapcsolatban. Az Admirálisnak nem is árulta el, hogy mi az amit keresnek, és így Yarofev tulajdonképpen úgy tett, mint az, aki aláír valamilyen szerződést, amit előtte még csak végig sem olvasott...
A másik baj az volt, hogy ugye a szélsőséges jó és a szélsőséges rossz nem igazán férnek meg egymás mellett. Yarofev jó akart lenni az embereihez, segíteni akart nekik, de mindezt korrupt, illegális úton próbálta megvalósítani. Ez a két dolog összeegyeztethetetlen...
Bár innen már tényleg nem igazán volt visszaút, - hiszen a megállapodás megszületett - Yarofev később elkövette a második igazán nagy hibáját, pedig erre még Valaki figyelmeztette is: Lara volt az, aki Charles Kane Barátja segítségével szinte mindenről informálódott időközben. Hiába, besúgók és ügyes kémek mindig akadnak: Lara és Charles pontosan tudták, hogy Szergej mit keres ott, az Óceán fenekén, és azt is, hogy minden áron meg kell állítaniuk a Maffiózót és a kilátástalan helyzetbe került Admirálist, mielőtt komoly bajt hoznak Önmagukra, sőt az egész Világra is. Nos, az Admirálisnak sikerült elfognia Larát, aki mint említettem megpróbálta Õt figyelmeztetni, mondván, hogy hatalmas hibát követ el, miközben fogalma sincs arról, hogy tulajdonképpen miről is állapodott meg azzal a gazember Szergejjel. De az Admirális nem hallgatott Hősnőnkre, ismét meggondolatlanul, görcsösen csak a célra koncentrálva cselekedett, azzal a tudattal, hogy már úgy sincs visszaút, és minden áron keresztül kell vinnie azt, amit már elkezdett. Pedig, ha itt még hallgatott volna Larára, akkor talán még nem történt volna akkora tragédia, vagy legalábbis nem veszett volna oda minden és mindenki. Annak ellenére viszont, hogy Szergej, aki időközben már szinte teljesen átvette az uralmat az Admirális és legénysége felett, utasította Yarofevet, hogy likvidálja Larát, az Admirális ezt nem tette meg; értelmetlen gyilkosságra azért még nem vetemedett, ezzel is bizonyítva azt az állítását, miszerint nem sorolja magát az olyan gátlástalan és törtető gyilkosokhoz, mint a Maffiózó. Larának viszont időközben sikerült kiszabadulnia a fogságból, és alámerült a Végzet Dárdájáért, azért a nagyhatalmú, és ismeretlen erővel bíró ereklyéért, amely 1945-ben egy német tengeralattjárót süllyesztett az Óceán fenekére; és amit Szergej is keresett, miközben Yarofev mit sem tudott erről az egészről. Hősnőnk azonban nem sokáig birtokolhatta eme tárgyat; Szergej elvette, és Lara hiába figyelmeztette, hogy nem tudja mit cselekszik, nincs tisztában a Dárda erejével és hatásaival: valamilyen oknál fogva hatalmas detonáció keletkezett a tengeralattjárón, amely megölte Szergejt, és a hajó vészesen elkezdett süllyedni, megindulva ezzel biztos végzete felé...
Minden elveszett... Az Admirális hajója a végét járta, embereinek legnagyobb része már a detonáció következtében, és korábban Lara keze által odaveszett; sőt maga Yarofev is súlyosan megsebesült. Mire Lara megtalálta a süllyedő hajó egyik kabinjában, az egyik mentőkapszula közelében, az Admirális már teljesen Magába roskadt, és igazából itt ismerte talán csak el igazán, hogy mennyi hibát követett el, és, hogy ezekért milyen szörnyű árat kellett fizetnie. Felismerte, hogy előre sejtette, hogy Szergejnek teljesen más céljai vannak, és, hogy az egész vállalkozás a Maffiózó miatt fog csődbe menni, örökre elátkozva ezzel az Admirális tengeralattjáróját, egész legénységével együtt. Világossá vált számára, hogy meggondolatlanul, a pillanat hatása alatt cselekedett, nem számolva a következményekkel, és, hogy ennek az egész őrültségnek, - amit egy magasztos cél mindenáron való elérése érdekében elkövetett - az lett a vége, hogy mindent elveszített: mindent amije csak volt és amiért eddig érdemes volt élnie. Ha belegondolunk ép ésszel, - no meg egy kis empátiával - akkor elismerhetjük, hogy ez bizony iszonyú kemény büntetés, talán a legszörnyűbb, amit az Admirális kaphatott, bár az egész előre sejthető volt; elveszítette azokat akikért áldozatot hozott, és rövidesen elveszíti a hajóját is. Ezt a büntetést szintén nem lehet elégszer hangsúlyozni...
Larának szerencsére sikerül felráznia, így még egy utolsó, és ezúttal igazi jó cselekedetet vihet véghez. Végre azt teszi, amit ehelyett az egész őrültség helyett, - ami ide juttatta - kellett volna tennie: élete feláldozásával kijuttatja Larát a biztos halálból, (a kapszulát csak a hajó belsejéből lehet aktivizálni) és megbízza, hogy mesélje el az egész történetet, mindazt amit látott; mesélje el mindenkinek, hogy az Orosz flotta hogyan küzd az igazi ellenséggel: a korrupcióval és azokkal a bajokkal, amelyek saját bensőjéből erednek, és ahogyan ezek az emberek az életüket kockáztatják és áldozzák azért, hogy Oroszország büszke lehessen rájuk...
Ezzel a tettével ismét, immáron ki tudja hányadszor igazolta azt a mondatot, amit az írás elején idéztem Tőle...
Az Admirális tehát végül nem hagyja el a hajót, s nem csak azért, hogy Larát ki tudja lőni: Yarofev Admirális igazi hivatástudattal rendelkező, hazájához hű hazafi volt, aki Önhibáján kívül, külső nyomástól kényszerítve, a pillanat hatása alatt (tudatalatti), végzetes hibát követett el, halálba sodorva ezzel azokat, akiken segíteni akart, saját magát, és hajóját is, amelyet pedig annyira szeretett, hogy már-már szinte emberszámba vette (utolsó mondataiban a haldokló hajóról beszél). Nem maradt már senkije és semmije a világon, legutolsó kívánsága nem is lehet más, mint az, hogy legalább a saját hajóján halhasson meg, embereivel együtt...
Ahogy Lara távolodik a kapszulával, az Admirális még észreveszi az egyre közeledő fehér fényt, amely a Végzet Dárdájából ered, és amely Õt is elérni készül. Utolsó gondolatai talán ezek lehetnek: "Ez a fény is fehér mint a hó. Elfedi és eltünteti mindazt a rosszat, mindazt a szörnyűséget, ami ezen a tengeralattjárón történt és előfordult. Csak egy ember maradt, hogy mindezt elmesélje: Lara."...
Aztán a nagy fehérség mindent elborít, megsemmisítve ezzel az egész tengeralattjárót, minden addig még életben maradt utasával együtt. Lara tudja, hogy a Végzet Dárdája sohasem kerülhet újra elő, nem kerülhet ismét rossz kezekbe; egyetlen, igazán megfelelő és biztos nyughely létezik csupán a számára: az Óceán nyugodt és sötét mélye, mely mindent örökre elnyel és eltakar...
Ez a történet egy igazi tragédia, amely engem személy szerint nagyon mélyen megrázott. Valamennyi TR epizód közül ez volt az egyik legtragikusabb, legszomorúbb és főleg a legátérezhetőbb; talán azért, mert annyira kivetíthető a mi Világunk emberi és egyéb problémáira: olyan problámákra, mint például a korrupció, a meggondolatlan és törtető magatartás, sőt akár olyanokra is, mint a szegénység vagy a katasztrófák. Nem szánom Yarofev Admirálist, az túl ledegradáló lenne, inkább sajnálom; sajnálom, mert alapvetően nem volt rossz ember, csak úgy érezte, hogy a körülmények nem tettek számára lehetővé más lehetőséget; ezért inkább áldozat, akárcsak a legénysége és a hajója is. De ezt Lara úgyis minden bizonnyal elmondja majd. Ha Winstonnak stressztől óvó kíméletből nem is, de Charlesnak bizonyosan...
Azt hiszem, mindamellett, hogy mindannyiunk számára nagyon tanulságos és felkavaró történet volt a TR5 Orosz Bázisán játszódó cselekménye, Yarofev Admirális és a Végzet Dárdája számomra megérdemel egy akkora respektet, hogy egy rövid írásban külön megemlékezzek Róluk...
Sőt, végül kissé merészen továbbmegyek! Talán ez a kis történet bizonyos fokig valóban kapcsolatba hozható a tavaly nyár végén történt tragédiával, és a maga módján talán bizonyos elemi szinten, de méltó emléket is állít a Kurszknak és legénységének: egyszerűen nem hagyja, hogy az áldozatok az emlékezetünkből a feledés örök homályába süllyedjenek...
SYS
